Hogyan lehetséges leszokni a dohányzásról elvonási tünetek és elhízás nélkül?

Ha egy dohányos nem gyújt rá korábbi ritmusa szerint, feszültség kezd úrrá lenni rajta. Ennek a feszültségnek sokféle nevet szoktak adni: “valamit kezdni kell a kezeimmel… Érzem, hogy rá kell gyújtanom…”  és így tovább.
Az a közös a bennük, hogy mindegyik egy érzést ír körül, ami a nikotin bevitel nélkül folyamatosan erősödik.

A dohányos ekkor egy csapdahelyzetben találja magát.
Ahhoz, hogy nyugodt legyen rá kell gyújtania, következésképpen dohányzik, pedig már nem szeretne. Sőt egyre jobban feszíti, hogy olyan tett hajt végre, amit már nagyon nem szeretne: dohányzik.

Ha nem gyújt rá, azt kockáztatja, hogy egyre feszültebb lesz. És ha erre az állandóan jelenlévő feszültségre, még valamit hoz az élet is, akkor abból olyan elviselhetetlen feszültség keletkezik, hogy úgy érzi az egyén, csak a cigaretta segíthet megnyugodni. És rá fog gyújtani. Még akkor is ha a két szál cigi elszívása között évek telnek el.

A leszokás titka éppen abban áll, hogy mi lesz a feszültséggel?
Képzelje csak el, mi történne, ha a dohányzásra figyelmeztető feszültség vagy nevezzük késztetésnek, nem jelentkezne többé. Ha volna egy kapcsoló, amit egyszerűn lekapcsolhatna és többet nem érezné a feszültséget. Valószínűleg elfelejtene dohányozni.

Már csak két kérdés maradt:

    • Hol van a feszültség lekapcsológombja?
    • Hogyan lehet létrehozni a kapcsolást?

Azt a módszert, kb. 10 éve gyakorlom saját magamon és segítek dohányosoknak megtalálni a kapcsolót.

1. Hol van a feszültség lekapcsológombja?

Minden embernek a lelke mélyén őrzött tapasztalatok tömegében van elrejtve ez a kapcsolót. Hogy hatékonyan megtaláljuk, abban az  AnaLog Terápia, vagyis a módosult tudatállapot van segítségünkre, valamint az érzések feltárását segítő kérdések sorozata. Semmilyen szuggesztiót nem használok, az elmélyült tudatállapot (nevezhetjük hipnózisnak is) a feszültséget okozó tapasztalat megtalálásához szükséges időt rövidíti el.

2. Hogyan lehet létrehozni a kapcsolást?

A feszültség lekapcsolását az AnaLog Terápia módszere nyújtja. Ez a módszer abban segíti a dohányost, hogy a feszültséget okozó élményt megtalálva hatástalanítsa azt. A hatástalanítás közben kialakul az a viselkedésminta, ami a feszültség oldásáért felelős.

A feszültség feldolgozásának eredményeképpen a leszokás nem kíván különösebb erőfeszítést, sem hiányérzet, se elhízás nem jelentkezik.

Amennyiben további kérdései vannak szívesen válaszolok Önnek,
telefonon: +36 (70) 30 10 170