Minden amit tudni véltél a függőségről, TÉVES!

Tudtam és éreztem, hogy a függőség körül valami alapvető félreértés van. Azt tapasztaltam, hogy ha én megiszok egy pár pohár alkoholt, majd másnap ezt megismétlem – ahogyan ez egy-egy borfesztivál alkalmával meg is történt – pár napig érdekesen érzem magam majd a hatás teljesen elmúlik, de nem leszek függő ettől az élménytől. Elszívhatok egy egész doboz szivart vagy cigit, egyetlen este alatt, nem leszek tőle függő. Sőt akkor sem leszek függő, ha ezt egy – két hétig folyamatosan gyakorlom. Vajon miért nem? A dohányosoknak egyetlen szál cigi elegendő, hogy visszaessenek. Mitől hat másként rájuk ugyan az a szer másként mint  másokra?

Johann Hari filmjéből megtudhatod a választ. Megértheted a függésről alkotott téves világkép hátterét és választ kaphatsz a függőség valódi okaira. Nézd meg a filmet most.

0:11
Az egyik legkorábbi emlékem, hogy egy rokonomat ébresztgetem – sikertelenül. Kisgyerek voltam csak, nem igazán értettem mi a gond, de ahogy idősebb lettem, rájöttem: a családomat is érinti a drog-, majd később a kokainfüggőség.

0:24
Mostanában sokat gondolkodtam ezen. Részben azért, mert éppen 100 éves a brit és amerikai drogtilalom, amit aztán ráerőszakoltunk az egész világra. Egy évszázados tehát ez a végzetes elhatározás, mely szerint a függőket büntetni és gyötörni kell. Azt hittük, hogy ez majd elrettenti és leszokásra ösztönzi őket.

0:47
Pár éve, a hozzám közel álló függőket szemlélve, azon töprengtem, lehet-e valahogy segíteni nekik.Rájöttem, hogy rengeteg alapvető kérdés volt, amire nem ismertem a választ. Például mi okozza igazából a függőséget? Miért erőltetjük ezt a nem igazán működő megközelítést, és van-e jobb megoldás, amit helyette tesztelhetnénk?

1:09
Úgyhogy sok mindent olvastam erről, de nem találtam kérdéseimre választ. Gondoltam, oké, megyek és leülök olyanokkal világszerte, akik átélték, vagy vizsgálták a függőséget, beszélek velük, és talán ragad rám valami. Persze gőzöm sem volt arról, hogy több mint 48 000 km-t fogok megtenni, de elindultam, és egy csomó különböző emberrel találkoztam, kezdve egy Brownsville-i transznemű kokainárustól Brooklynban, egy tudóson keresztül, aki hallucinogéneket etet mongúzokkal, hogy megnézze, vajon rákapnak-e az az állatok. Egyébként igen, de csak bizonyos körülmények között. Az egyetlen ország, amely legalizálta az összes kábítószert a marihuánától a kokainig – ez Portugália. És amire rájöttem, ami sokkolt, az az, hogy minden, amit tudni vélünk a függőségről, téves. Ha elkezdjük felfogni a függőséggel kapcsolatos új eredményeket, nemcsak a drogpolitikánkat kell gyökeresen megváltoztatnunk.

1:57
De kezdjük azzal, amit tudni vélünk, illetve amit én tudni véltem. Vegyük csak ezt a középső sort itt.Képzeljük el, hogy mindannyian 20 napon át napi háromszor használnának heroint. Mintha néhányukat egészen feldobná a gondolat… ! (Nevetés) Ne parázzanak, ez csak egy gondolatkísérlet. Képzeljék el, hogy ezt tennék, rendben? Mi történne? Szóval erről van egy történet, amit egy évszázada mesélnek nekünk. Azt hisszük, hogy mert kémiai kampók vannak a heroinban, attól hogy szednék egy darabig, a testük függővé válna ezektől a kampóktól, fizikailag kellene önöknek, és a 20 nap után önök mind heroinfüggők lennének. Ugye így van? Én ezt hittem!

2:33
Először akkor döbbentem rá, hogy ezzel a sztorival valami nem stimmel, amikor részleteiben is elmagyarázták. Ha hazamenet a TED-ről elüt egy kocsi, és a csípőcsontom eltörik, kórházba kerülök, és rengeteg diamorfint pumpálnak belém. A diamorfin heroin. Sőt, sokkal jobb minőségű heroin, mint ami az utcán kapható. A díler portékája tele van vacakkal, tulajdonképpen egészen kis része csak heroin, míg a kórházi anyag színtiszta heroin. Csípőtörésnél egész sokáig szedhetik. Jó sokan vannak most a teremben, akik, bár nem is gondolták, már irtó sok heroint szedtek. S valószínűleg önök is, kedves nézők, akárhonnan is nézik az előadást. S ha mindaz, amit a függőségről hiszünk, igaz, akkor a kampók ezekre az emberekre is veszélyesek. Nekik is függővé kellett volna válniuk. Sokat vizsgálták a jelenséget,ugyanis ők nem lesznek függők. Ha nagymami csípőprotézist kap, nem narkósként tér haza. (Nevetés)

3:24
Mikor erre rájöttem, nagyon furcsállottam. Ellenkezett mindazzal, amit a függőségről tudni véltem, úgy éreztem, ez nem lehet igaz! Aztán találkoztam Bruce Alexanderrel, aki a vancouveri egyetemen tanít pszichológiát. Elképesztő kísérletet gondolt ki, mely segít a probléma megvilágításában. Alexander professzor elmagyarázta, hogy az, amit a függőségről mindannyian tudni vélünk, részben egy korábbi kísérletsorozatból származik, melyet a XX. században végeztek el. Pofonegyszerű. Otthon ki is próbálhatják, ha kis szadizmusra szottyan kedvük. Fogunk egy patkányt, és berakjuk egy ketrecbe két itatóval. Az egyikben tiszta víz, a másikban heroinos vagy kokainos víz van. Ilyenkor a patkány szinte mindig a kábítószeres vizet választja, és ebbe szinte mindig elég gyorsan belehal. Kell ennél több? Mind azt hisszük, így megy ez. A 70-es években Alexander átgondolta a kísérletet, és észrevett valamit. Azt mondta: “Ahá! Üres ketrecbe tették a patkányt. A kábítószerezésen kívül mást nem tud csinálni.Próbáljunk csak ki valami mást.” Alexander készített egy ketrecet, amit patkányparknak nevezett el, de hívhatnánk patkánymennyországnak is. Tele van sajttal, színes labdákkal, alagutakkal. És persze haverokkal, ez lényeges. Annyit szexelhetnek, amennyit akarnak. Ott van persze a két itató is. A tiszta vizes, meg a kábszeres. És most kapaszkodjanak meg: A patkányparkban a lakók oda se szagolnak a heroinos vízre. Szinte sosem isznak belőle. Függővé pedig egyikük sem vált, egyikük sem adagolta túl magát. A magányos példányok szinte mindegyike túladagolta magát, a társas, boldog patkányok közül meg egy sem.

4:58
Mikor Alexander először kapta ezt az eredményt, úgy gondolta: Eh, patkányok! Teljesen mások, mint az emberek. Talán nem annyira, mint szeretnénk. De tudják — Szerencsére volt egy emberi alanyos kísérlet is, ugyanaz volt az alapelve, és pont ugyanakkor hajtották végre. Úgy hívták, hogy vietnami háború. Vietnamban az amerikai csapatok 20 százalékánál rengeteg heroin fogyott. Ha megnézik a korabeli tudósításokat, mindenki aggódott, mert azt hitték, Úristen, ha hazajönnek, narkósok százezrei lepik el majd az Egyesült Államok utcáit, mert az elmélet ezt sugallta. A katonákat, akik heroint használtak Vietnamban, otthon megfigyelték. Az Általános Pszichiátriai Archívum részletekbe menő tanulmánya mit is ír róluk? Nos, nem kerültek a rehabra vagy az elvonóra, 95%-uk egyszerűen abbahagyta a drogozást. Ha hisznek a kémiai kampós sztorinak, akkor ez nem magyarázható. Alexander azonban úgy vélte, hogy a függőség másképp működik. Mi van akkor, kérdezte, ha köze sincs a kémiai kampókhoz? És ha a függőség is csak a ketrecről szól? Mi van akkor, ha a függőség környezeti adaptáció?

6:03
Ugyanerről egy másik professzor, Daniel Cohen Hollandiában kijelentette, hogy a függőséget inkább kötődésnek kellene nevezni. Az embernek természetes és veleszületett szükséglete a kötődés, és mikor boldogok és egészségesek vagyunk, egymáshoz kötődünk. Ha erre valaki nem képes, mert retteg, elszigetelt vagy sok csapás érte, akkor valami olyanhoz kötődik, ami mindezt elfeledteti. Legyen az szerencsejáték, pornó, kokain vagy akár marihuána, de valamihez kötődnünk kell, mert természetünk így diktálja. Minden emberi lény erre vágyik.

6:39
Először nagyon nehéz volt ezt belátnom. Talán ez segít jobban megérteni: amint látom, egy vizesüveg van a székem mellett, ugye? S ahogy elnézem, önök közül is sokan vizesüveget szorongatnak. Hagyjuk a drogokat meg a drogellenes harcot. Ezek az üvegek mind tele lehetnének vodkával, méghozzá törvényesen. Mind jól berúghatnánk, akár én is, előadás után, — (Nevetés) — de nem tesszük. Mivel le tudták perkálni azt a rakat pénzt, amibe a TED beugrója került, gondolom, megengedhetnék maguknak,hogy a következő hat hónapot végigvedeljék. Nem végeznék hajléktalanként. És mégsem teszik, és nem azért, mert valaki visszatartja magukat, hanem, mert annyi kötődésük és kapcsolatuk van, amire szívesebben szánnak időt. Van munkájuk, amit kedvelnek, szeretteik, egészséges kapcsolataik. A függőség lényege az – szerintem minden jel erre mutat –, hogy az ember nem bírja elviselni a jelenlétet a saját életében.

7:37
Ennek igen fontos következményei vannak, ami a leginkább nyilvánvaló a drogellenes kampány esetében. Arizonában meglátogattam olyan női elítélteket, akiket “Drogfüggő voltam” feliratú pólók viselésére köteleztek, míg összeláncolva sírokat ástak, a járókelők gúnyolódása közepette. Mikor ezek a nők kikerülnek a börtönből, büntetett előéletűnek számítanak. Tehát soha többé nem dolgozhatnak törvényesen. Ez persze egy extrém eset, nyilván nincs minden drogos bilincsben, de a világ szinte minden részén valahogy így bánunk a drogosokkal. Megbüntetjük, megszégyenítjük, bűnözőként kezeljük őket. Megakadályozzuk, hogy újra beilleszkedjenek. Egy kanadai-magyar orvos, dr. Máté Gábor aki egy csodálatos ember, azt mondta, remek ez a rendszer, ha a cél a függőség mélyítése. Tervezni se lehetne jobbat.

8:23
Egy ország azonban az ellenkező utat választotta. Elmentem megnézni, mire jutottak. 2000-ben Portugália Európa egyik legnagyobb krízisével nézett szembe. A népesség 1%-a heroinfüggő volt, ami valahol teljesen felfoghatatlan. Az évek során egyre jobban forszírozták az amerikai módszert. Büntették, megbélyegezték és megszégyenítették a drogosokat, s egyre rosszabbodott a helyzet. Egy szép napon a miniszterelnök és az ellenzék vezetője leültek, és kijelentették, ez nem mehet így tovább, az országban egyre több a heroinfüggő. Hozzunk létre egy tudósokból és orvosokból álló bizottságot, hogy megoldást találjanak. Felállítottak egy bizottságot, élén egy kiváló orvossal, dr. Joao Goulaoval, hogy áttekintsék az új eredményeket. A véleményük pedig ez volt: “Legalizáljunk a marihuánától a crackig minden egyes drogot, de “ – és most jön a lényeg! – “vegyük mindazt a pénzt, amit a drogfüggők elszigetelésére, elkülönítésére szántunk, és költsük arra, hogy ismét integráljuk őket a társadalomba.” Nem így képzeljük el a függőség kezelését az USA-ban és Nagy-Britanniában. Persze náluk is van bennlakásos elvonó, pszichológiai kezelés, ezek valamennyire hatásosak. De a legfontosabb, amit tettek, a mi programunk szöges ellentéte: létrehoztak egy kiterjedt álláskereső programot drogfüggőknek, mikrokölcsönöket adtak nekik, hogy vállalkozást indítsanak. Vegyünk pl. egy autószerelőt. Mikor készen áll erre, elviszik egy műhelybe, és ott közlik: ha egy évig munkát adnak neki, mi a fizetése felét álljuk. Az volt a cél, hogy Portugáliában minden függőnek legyen reggel miért felkelnie. S mikor elmentem, hogy találkozzak a portugál drogfüggőkkel, azt mesélték, hogy mivel volt céljuk, sikerült újra társadalmi kötelékeket, kapcsolatokat teremteniük.

10:00
Idén lesz 15 éves a Portugál kísérlet. Eredménye: az intravénás drogok használata a Brit Kriminológiai Szaklap szerint 50 %-al, ÖTVEN százalékkal csökkent Portugáliában. A túladagolás, a HIV is látványosan csökkent a függők közt. Minden tanulmány szerint jelentősen csökkent a függőség. Bizonyíték erre az is, hogy Portugáliában szinte senki sem akar visszatérni a régi módszerekhez.

10:23
Ezek a kérdés politikai vonatkozásai. Szerintem azonban vannak más vonatkozásai is ennek a kísérletnek. Kultúránkban az emberek egyre inkább könnyű prédái mindenféle függőségnek, legyen az okostelefon-, vásárlási, vagy ételfüggőség. Mielőtt elkezdődött a TED — biztos emlékeznek –,bemondták, hogy ki kell kapcsolni a mobilokat, és meg kell mondjam, önök közül sokan úgy festettek,mint a drogfüggők, akikkel közölték, a dílerjük pár óráig nem érhető el. (Nevetés) Persze sokan érzünk így. Talán különösnek találják, mert éppen arról volt szó,hogy az elszigetelődés táplálja a függőséget, s furcsa, hogy nő az elszigetelődés, mert szerintünk a lehető legösszekapcsoltabb társadalomban élünk. Egyre inkább úgy vélem, hogy a kapcsolataink vagy amikről azt hisszük, hogy azok, a kapcsolatnak csak gyenge utánzatai. Ha valamilyen csapás éri önöket, észre fogják venni: nem twitteres követőik fognak önökkel leülni beszélgetni. És nem is a Facebook-os barátaik segítenek majd. Csakis a hús-vér barátaik, akikkel mély, árnyalt, többrétegű és főképp személyes kapcsolatuk van. Bill McKibben, a környezetvédő író mesélt nekem egy tanulmányról, amely sokat mond a témáról. Megvizsgálta, hogy az átlagos amerikai hány embert tart oly közeli barátjának, hogy egy csapás esetén fel merné hívni. Az 50-es évek óta csökken ez a szám. Viszont az egy emberre jutó lakóterület egyre csak nő. Akár metaforának is beillik arra, amit kultúraként választottunk. A lakóterületért cserébe a barátságainkat, a tárgyakért a kapcsolatainkat adtuk, s az eredmény? A miénk az egyik legmagányosabb társadalom. Bruce Alexander, aki a patkányparkos kísérletet végezte, azt mondja, a drogfüggőség kezelésekor mindig az egyén felgyógyulásáról van szó, és persze jogosan, de többet kellene beszélnünk a társadalom felgyógyulásáról. Valami nagyon elromlott, nemcsak az egyéneknél, hanem az egész társadalomban. Olyan társadalmat alkottunk, ahol sokunk élete majdnem úgy fest, mint az a magányos ketrec, s nem úgy, mint a patkánypark.

12:15
Azonban be kell valljam, nem emiatt foglalkoztat a téma, nem a politikai, vagy a társadalmi vonatkozásai érdekeltek. Hanem az, hogyan segíthetnék a szeretteimnek. S mikor visszatértem a hosszú utazásról és mindezt láttam, ismét szemügyre vettem a drogfüggőket az életemben. Őszintén szólva, nehéz egy drogfüggőt szeretni, ezt a jelenlevők közt is sokan tudják. Gyakran dühös az ember. S azt hiszem, azért annyira túlfűtött a függőségről szóló vita, mert mindegyikünket szíven üt. Voltunk már úgy, hogy ránéztünk egy függőre, és azt gondoltuk: bárcsak valaki leállítana. A forgatókönyveknek, melyeket a függőkkel való bánásmódról tanultunk be, jó példája az “Intervention” c. valóságshow. Elcsípték már biztosan. Az életünkben mindent a valóságshow határoz meg, de ez egy másik TED előadás. Ha látták az “Intervention” c. műsort, emlékezhetnek, elég bugyuta. Fognak egy függőt, meg az összes szerettüket, s egy helyre terelik őket, megmutatják nekik, mit csinálnak, s közlik, ha nem változnak meg, mindenüket elveszthetik. Tehát a függő kapcsolatait fenyegetik, feltételessé teszik ezeket a függő engedelmes viselkedésétől. S én azt hiszem, kezdem érteni, hogy miért nem működik ez a módszer. Mintha a drogellenes küzdelem kicsinyített mása lenne, amit importálunk a magánéletünkbe.

13:33
Szóval azt kérdeztem magamtól, hogyan lehetnék én is portugál? S azóta azt csinálom, sajnos nem elég rendszeresen, és kicsit nehezemre is esik, hogy azt mondjam szeretteimnek, akik drogfüggők: szeretném mélyíteni a kapcsolatunkat. Nehéz azt mondani nekik, hogy szeretem őket, akár drogoznak, akár nem. Szeretlek, bármilyen állapotban is vagy. Ha szükséged van rám, eljövök és ott leszek veled, mert szeretlek, és nem akarom hogy egyedül légy vagy, hogy egyedül érezd magad.

14:00
És azt hiszem, ez a lényeg: “Nem vagy egyedül, mi szeretünk téged.” S a függőség kezelésében ennek ki kell derülnie, társadalmi, politikai és egyéni szinten is. Már száz éve csak csatadalokat éneklünk a függőkről. Ehelyett inkább szerelmes dalokra kellene gyújtanunk, mert a függőség ellentéte nem a józanság, a függőség ellentéte az emberi kapcsolat.

14:27
Köszönöm figyelmüket!

14:29(Taps)

Forrás: ted.com